Ciprus szigetén, Paphosban található ez a IV-ik évszázadban készült gyönyörű mozaik, ami nem Jézuska ábrázolás Máriával, hanem Dionüszosz látható anyjával Máriával. A kép a ‘Dionüszosz Háza' nevű szentélyt ékesítette valaha. 

A római elnyomást megelégelve i. u. 66-ban a zsidóság Júdeában fellázadt, aminek a következménye borzasztó megtorlás volt. Az egymást követő zendülések drámai következményei ismeretesek, Josephus egy millió zsidó elpusztításáról számol be, a három millióra becsült zsidó lakosságnak az egyharmadáról. Jeruzsálemet földig rombolták nagy templomával, palotáival mindenestül, és a hagyományos Judaizmus gyakorlatilag megszűnt létezni. Tízezer számra hurcolták a rabszolgapiacokra azokat a zsidókat, akik a kegyetlen mészárlást túlélték, a Birodalom minden sarkába szórták szét az életben maradottak csoportjait. A megmaradottak elkeseredése határtalan volt, nemzetük gerincét roppantotta meg a római vasököl.
Ezekben a zavaró években a messiási váradalom – a zsidóság körében – korábban sohasem látott szintre emelkedett. Szentfanatizmussal hirdették a ‘megváltó' eljövetelét, és az emberek nagy többsége igazi politikai szabadítót várt; aki isteni erővel felruházott, aki képes az ellenséget fizikailag megsemmisíteni. Akadt is jó néhány csúful megbukott messiás utánzat, akikről bővebben Josephusnál olvashatunk. Érintetlenül maradtak azonban a szórványokban élő elpogányosodott zsidó közösségek, akik lélekben együtt 
éreztek júdeai testvéreikkel, és néhány közülük megpróbált segíteni. Úgy látták, hogy a messiás általi megszabadításnak és üdvösségnek az ideje elérkezett. Lelki és szellemi megváltást ajánlottak fel mint alternatív megoldást, a fizikailag és vallásilag lerombolódott, szétzilált zsidóságnak. Jézus Misztériuma ebben az időben, ha kezdetlegesen is, de már létezett, követőit megtalálni a Közel-Kelet több jelentősebb kultúrközpontjában. Ne felejtsük, hogy ebben az időben a Bibliában található Evangéliumok még nincsenek megírva. Közkézen forognak azonban tucatszámra más elő-Evangéliumok, levelek, Jézus Misztériumhoz tartozó fohászok, mondásgyűjtemények, és Pál apostol Jézusban való megigazulásra buzdító levelei. Mint korábban említettem, a Messiás eljövetele, szerepe nem volt egységes, mindig változott különböző befolyások, óhajoknak megfelelően. A háború és az azt követő pusztítás ismét megváltoztatta a zsidóság Messiás váradalmát, és ebben a megváltozott légkörben Pál apostol és más hasonló zsidó misztikus által meghatározott hely, idő nélküli Jézus-alak már nem volt elég. Egyes szórvány felekezetek egyre inkább tágítani kezdték a misztikusok allegórikus tannításait, hogy a messiás alakja képes legyen minnél több elvárásnak megfelelni.

A zsidó bölcsek tudták, hogy nem fog lejönni az égből egy olyan megváltó, aki legyőzi a Rómaiakat, majd helyre állítja a legendás dávidi királyság dicsfényét. Valami megoldás mégis kellett, mert a tragédiák által felfokozott Messiás váradalom még erősebben létezett, mint valaha és ezért a már meglévő Jézus Misztériumát próbálták érvényre jutattni, aminek követése egy ‘újszövetség' létrejöttét jelentette. Olyan megváltó képzet szerettek volna elfogadtatni, ami gyógyítja a megtaposott lelket, kiegyenesíti a meggörnyedt hátat; megtörtént bizonyosság kellett, hogy lehetséges a megváltás, és örök üdvösségbe lesz annak része aki Jézus Misztériumát követi.

Szerencsésnek mondhatták magukat azok a zsidó családok, akiknek sikerült elmenekülni és biztonságot, támogatást találni valamelyik virágzó szórványközösségben. A menedéket kérők az új környezetükben továbbra is azt a szerteágazó vallásirányzatot képviselte, mely a Judaizmust kisebb-nagyobb mértékben már generációk óta megosztotta. A hagyományos irányzatok képviselői; Farizeusok, Zéloták, Szadduceusok alkották a júdeai menekültek nagy többségét, ám ha számbelileg kevesen is, de mégis akadt köztük néhány olyan írástudó, akiket már megérintett a gnoszticizmus misztikus izzása. Akik Egyiptomba menekültek, Alexandriában olyan zsidó környezetet találtak, melynek valláselképzeléseiben már kiformálódott egy új zsidó üdvözítő, aki a pogány hagyományokat követve a megváltás üzenetét hírdette. A frissiben menekült szentírás-magyarázók soha korábban nem látott bántó dilemma elé állíttattak: választ kellett adni követőiknek és önmaguknak is, hogy miért történik minden rossz, az ‘igaz hívőket' sújtó, irtó, megalázó valóság, amikor a szentírások pont az ellenkezőjét ígérik. A szentírások azt ígérték, hogy Izrael győzedelmeskedni fog mindenki felett, a zsidó nép uralkodni fog az egész világon, mert Jehova elsővé teszi, felemeli majd Mózes népét. Mindezek helyett Jeruzsálemet lerombolták és a Judaizmus fellegvárát a Nagy-Templomot leradírozták az idegen isteneket imádó idegen hódítók. Az isteni ígérgetés és a valóság közti feloldhatatlan ellentmondás éles vitákat és szerteágazó útkeresést eredményezett, melyben az alexandriai misztikusok alaposan kivehették részüket.

A menekültek között gyéren előforduló misztikus irányvonalat képviselő gondolkodók lehettek talán azok, akik megadták a végső lökést egy új megváltó képzetének kiforrásához, hiszen valahogy bizonyítani kellett, hogy mégis csak igazat mondtak a szentírások, nem tévedtek a próféták; van megoldás és lehetséges a folytatás! Ezek az emberek megértették az új Messiás jelentőségét, a velejáró lehetőségeket, akivel egy ‘új' szövetséget lehet kötni, személyével egy új folytatást lehetett biztosítani. Ez a megoldás a tragikus helyzet közepette jónak látszott és kényelmesen belesimult az egyetemes valláselképzelések áramlatába. Lehetőség nyílt továbbá arra, hogy az ősi zsidó kabbalisztikus misztika értelmetlenségét felváltsa egy olyan misztérium, ami minden kultúra számára érthető és elfogadható.

Az alexandriai imaházak és zsidó iskolák köreiben, abban az időben már közkézen forgott egy más misztikus kultúrák különböző rétegeiből átvett, de a zsidók által szerkesztett szerzemény, az úgynevezett ‘Logia Iesou' (Józsua-Logia). Ez a vallási mű bölcseletek, mondások gyűjteménye volt, melyeket a szerkesztők egy új misztikus ‘isteni' alaknak: Józsuának tulajdonítottak. Ennek a szerzeménynek több változata létezett, melynek további másolatai elkerült a Biradalom keleti városaiban működő zsidó közösségekhez is. Ezen korai vallásirodalmi alkotások egyes része szervesen hozzájárult az evangéliumi szövegek kialakításához, valamint a korai atyák szintén szívesen használták irományaik összeállításánál. A bibliakutatók három ilyen meglévő forrásmunkát képesek felfedezni az Újszövetség írásai között, melyeket egy gyűjtőnév a ‘Q' [a német ‘Qelle' – forrás szóból] alatt jelölnek meg.

Itt van tehát az a történelmi és vallási háttér, amiben az alexandriai zsidó kozmopolita Márk, korábbi misztikus szerzeményeket logiákat, evangéliumokat, messianisztikus leírásokat felhasználva időszámításunk második évszázada elején megalkotta saját Evangéliumát. Görögül írta, és mondanivalójának igazát a Septuaginta görög verselésével támasztotta alá, héber zsoltárokat, és más héber nyelven írt szentírásokat szinte alig használva. Munkájának sarkalatos alapelve volt, hogy tanítása harmóniában legyen a hagyományos júdaista vallási háttérrel, amennyire az csak lehetséges. Későbbi idők folyamán elengedhetetlen szükséggé vált a vallási elképzelés alapkövét képező misztikus figura történetesítése; valódi történelmi szereplők, események, valamint a konkrét földrajzi helyek beiktatása. A szerkesztők mintának vehették a felszínesen valósnak tűnő ótestamentumi történeteket, melyek elbeszéléseit pontosan a beiktatott világtörténelmi események és a létező földrajzi hátterrek teszik részlegesen elfogadhatóvá. Ez a fajta félrevezető tipológiai hozzáállás biztosította, hogy Jézust, mint történelmi személyt lehessen hirdetni.

Az Ótestamentumból Márk által kimerített 'valódiság' természetesen mást jelent egy mai történésznek, mint az ókori zsidó polgárnak, aki nem történelmi pontosságot, hanem a hitben való megerősödést kereste a szentírásokban, vigaszul a sorozatos politikai, vallási, társadalmi megrázkódtatásokra. Márk, Máté, és Lukács apostolok vallási Újszövetséget ajánlottak fel munkájukkal a csalódott, tradicionális Izraelita hitében megrendült júdeai és szórvány közösségeknek. A sors iróniája, hogy a zsidó köntösbe öltöztetett pogány ‘Isten-ember' nem volt képes saját hittanítását elfogadtatni a zsidósággal, hanem helyette, élesen sarkon fordulva Judaista tanításokat, értékrendszereket vitt át a pogány világba. Ezek az eszme és értéktrendszerek majdnem két ezer éven keresztül mélyen áthatották és befolyásolták fél világunk erkölcsi, szellemi valóságát.

Több mint valószínű, hogy a szakemberek nem túloznak amikor a korai keresztény gyülekezetek ‘szent' könyveit, (tekercseit), az írásaik számát több százra becsülik. Ez a korai Józsua képzet ‘száz' különböző formában létezhetett a szórvány zsidóság szentiratgyűjteményeiben, de az eltérő síku magyarázatok, tanítások ellenére mégis egy misztikus cél felé igyekeztek, már ahol egyáltalán eljutottak a titkok megismeréséhez. Mint Pál apostol térítési munkájából is kiderül, [Efezus és Antioch] a zsidóság nagy többsége nem volt hajlandó teljesen hátat fordítani a Mózesi Törvényeknek, és az Ótestamentum tanításainak egy misztikus, idegen szellemi világot képviselő Messiásért. “Az övéi közé jőve, és az övéi nem fogadták be őt.” [Ján. 1: 11] Főleg a köznép, - ami az abszolút többség – nem értette Jézus Misztériumát, mert hagyományában nem volt meg az ilyen irányú lelki átélés gyakorlata, és ősi vallásirodalmában ilyen irányú példatörténetet nem lehetett találni. Az ókori zsidó valláshagyományokban a misztikum fogalma és gyakorlata leszorítkozott a kabbala hókuszpókusz, számmisztika, és álomfejtés hatásvadászó szintjére. A gnosztikus vallás legjelentősebb mozzanatai, mint a gnózis elnyerése, vagy az abban történő beavatás, de különösen a megvilágosodás élménye és egyáltalán annak fogalma, üres értelemmel bírt az Izraelita ortodoxia bezártságában. Jézus Misztériumából csak a külső lényeget ismerték meg - a belső mélyebb tanítás nélkül - és így, evvel a felületességgel semmit sem tudtak kezdeni.

Népszerű elterjedését a zsidóság körében rendkívül akadályozta továbbá a történet azon része, ahol a várva várt Messiás keresztre feszítve meghal, mint egy közönséges bűnöző. Ez homlokegyenesen ellent mondott a Messiás tanok ‘szent' próféciáival. Nem csak a Tóra, de a szövetségközi Judaista iratok is az ellenséget legyőző, minden bajtól szenvedéstől megszabadító, üdvösséget garantáló történelmi Messiást vártak, és éppen ezért, ennek a történelmi Messiásnak a csúfos halála nem illett a képbe. A Deuteronomium [Mózes ötödik könyve] 21-ik fejezet 23-ik versszakaszában egyértelműen le van szögezve:„…mert átkozott Isten előtt aki fán függ…”.

Márk, a kozmopolita zsidó gondolkodó legjobb tudása szerint megpróbálta vonzóvá, elfogadhatóvá formálni a pogány világból átültetett meghaló-feltámadó Isten-fiú misztériumát, felajánlva ezáltal zsidó testvéreinek a reménységet a háború utáni sorsverésben. [Máté és Lukács Evangelisták időben kicsit később, de ugyanezt az irányvonalat képviselték csak még jobban kibővítve, kiszínezve.] A szent történet főhősének a neve csakis Józsua lehetett. Az Ótestamentum írása szerint Józsua volt az, aki népét az ígéret földjére vezette, és hasonló indíttatásból az új mitikus vezetőt ismét Józsuának kellett nevezni: azt a Megváltót, aki a népét egy másikfajta ígéret földjére vezeti, minek allegóriája mögött a misztikus újjászületést, a belső megvilágosodást kell éerteni. Az Exodusban, szereplő Józsua teljes neve, Józsua ben Nun, ami magyarul, Hal fia Józsua. Időszámításunk előtt kb. hét évvel az asztrológia számítása szerint új korszak, a Halak korszaka kezdődött el. Az ‘új' korszak, és az ‘új' megváltó neve összecseng, beleillik a zsidó kánonok elbeszélésében, továbbá rendkívül népszerű személynév volt a zsidók között. 

A bibliai Evangélisták végeredményben egy hosszabb vallási átalakulási folyamatnak voltak továbbhordozói, mert az alexandriai zsidó írástudók már évtizedeken keresztül tanulmányozták szent irataikat, hogy szellemi hasonlatosságokat találjanak a júdaísta és a pogány mitológia hitvilága között. Több ótestamentumi könyv részei, de különösen a Zsoltárok Könyve – melynek alapját egyiptomi bölcseletű irodalmi írások befolyásolták – tartalmazott burkoltan olyan részleteket, amelyekben nem volt nehéz leplezett Ozirisz misztériumokra vonatkozó idézeteket találni. Az ősi könyvekből mondatrészeket, versszakaszokat kiragadni, hogy új vallási elképzeléseket alátámasszanak, elterjedt gyakorlat volt az alexandriai zsidó filozófusok között, amire legjobb példa a gnosztikus ‘Péter Evangéliuma' című munka, ahol is a Passió rész majdnem minden sora idézet az Ótestamentumból. Az átalakulási folyamat (tanfejlődés) későbbi szakaszában az evangéliumok összeállítói, a zsidók által megvetett, gyűlölt figurákat állítottak a Messiással szemben, mint Heródes, Poncius Pilátus, és Júdás.
Nem csak Josephus, de a zsidó bölcsek is nagymértékben ellenezték és elítélték a fundamentalista zélotákat, mert őrült fanatizmusukkal csak bajt és szerencsétlenséget hoztak népükre. Leghírhedtebb bajkeverő közülük a galileai Júdás volt, aki különösen sok tragédiát hozott népére. A bajkeverő Júdás neve ennek a népszerületlenségnek köszönhetően került be az evangéliumokba, mint Jézus elárúlója. Az evangéliumokban a tizenkét tanítvány jelképezte, a tizenkét zsidó törzset, a főhős dávidi származtatása hitelesítette Józsua királyi eredetét és az egész üdvtörténet alátámasztására az Ótestamentumból átvett idézetek, próféciáknak se szeri, se száma.

Akármennyire is próbálták az evangélisták és más korai zsidó-keresztény szerzők népük igényeknek megfelelően minél több ótestamentumi anyagot munkáikban beleszőni, elbeszéléseik részleteit még sem voltak képesek egyénivé, a pogány-gnosztikus hagyománytól függetlenné formálni. Igazából, nem is kellett, és nem is lehetett az ‘új' Megváltó történetet teljesen más keretekbe helyezni. A könnyű elfogadhatóság kedvéért a már korábban is meglevő, több nép valláselképzelésében mélyen beitatódott mozzanatokat, indítékokat, vezérlőeszméket, cselekményeket egyszerűen beépítettek ‘szentírásaikba'. A pogány motívumok átvétele, elméletben segíteni, könnyíteni óhajtotta térítőmunkájuk elterjedését. Egy ilyen fontos képlettel a ‘szűzön fogantatással' az előbbiekben már foglalkoztunk, és most vegyünk sorra néhány más lényegesebb mozzanatot (toposz) az Újtestamentumból. 

 

Krisna reinkarnácója a keresztre feszített Wittóba

Mennyei Ének: „ És hirtelenséggel jelenék az angyallal mennyei seregek sokasága, akik az Istent dicsérik…” [Luk. 2: 13] Buddha,  Krisna, Konfucius, Ozirisz, és Apolló születését úgyszintén ‘mennyei ének' kísérte.
Pásztorok: A pásztorok: „Elmenének azért sietséggel és megtalálták Máriát, Józsefet, és a kis gyermeket, ki a jászolban fekszik vala.” [Luk. 2: 16] Pásztorok állják körbe Krisna, Bakkhosz, Romulusz-Rémusz, és Priam fia Páris születési helyét közvetlen a megszületésük után. Mithras születésénél többek közt három pásztor ember van jelen. 

Barlangban Születés: Igaz, hogy Máté es Lukács írásában Jézus ember által  épített helységben született, [szoba, vagy istálló] azonban a pogány mitológiák erős hatására ezt a képzetet az egyháznak meg kellett változtatni. Euszébiosz atya nyilatkozza ki először, hogy Jézus nem házban, vagy istállóban született,  hanem barlangban. Jakab az elő-Evangéliumában a barlangot említi, mint születési helyet, ugyancsak barlangot említ születési helyként Tertullianus, Szent Jeromos, és néhány más korai egyházatya. Krisna, Ábrahám, Bakkhosz, Hermész, Zeusz fia Apolló, és Mithras mind barlangokban születtek. Egy ókori görög irodalmi mű, mely ‘Orphik Rapszódiák' címet viseli, arról számol be, hogy Dionüszosz is barlangban született.

Ajándék és Bölcsek: „…napkeletről bölcsek jövének…”, „…és kincseket kitárván, ajándékokat adának neki; aranyat, tömjént, és mirhát.” [Máté 2 : 1, 11] Krisna születésénél bölcs mágus volt jelen, kinek ajándéka az újszülöttnek szandál fa, és parfümök voltak. Buddhát is egy bölcs látogatta meg születésénél, a neve Ashita, és aki ‘Rhiski' (egyfajta szentember) volt. Ajándéka drága ékszerek, és értékes szövetanyagok voltak. Konfuciust a születésénél öt bölcs látogatta meg, ajándékokról azonban itt nem szól a legenda. Mithras születésénél szintén jelen volt egy bölcs mágus, aki ajándékba hozott aranyat, drága értéktárgyakat, és mirhát.

Kísértés és 40 napos meditáció: „ Akkor Jézus viteték a Lélektől a pusztába, hogy megkísértessék az ördögtől.” [Máté 4: 1] Buddhát Mara nevű ördögi lény kísértette, Zoroaszter úgyszintén megkísértetett a gonosztól. A 40 nap varázslatos jelentősége, vagy csak a 40-es szám ismételten előfordúló mágikus számnak számított a pogány számmisztikában és az Ótestamentum könyveiben. Noé 40 nap után küldött ki egy hollót, …Jákobot 40 napig balzsamozták, … Dávid 40 évig uralkodott akárcsak Salamon,… Mózes és népe 40 évig bolyongott a sivatagban a kivonulás után,… Izsák és Ézsau 40 évesek voltak mikor megházasodtak, Illés negyven nap és negyven éjjel megyen az Isten hegyéig, Hórebig. [I. Kir. 19: 8] Máshol is megtalálni a negyvenes szám fontosságát. Perzsiában a legnagyobb vallási ünnepségsorozat ‘Mithras Köszöntése' negyven napig tartott.

Megkeresztelkedés: A vallástörténelem talán legrégibb rítusa a megkeresztelkedés szertartása, melynek első emléke a szumér Eridu városából maradt ránk, mely helység a szumér vizisten Ea városa volt. A későbbi Hellén időszakban Ea neve a görög kultúrában átvándorolva Oannész lett; ami görögül Ioannesz, latin Johannesz, héber Yohanan, és angolul a John nevet jelenti. Az ősi szumér isten nevének ilyen-formájú transzmigrációja sok vallástudománnyal foglalkozó tudóst arra a következtetésre juttatta, hogy igazából nem volt János, sem Jézus, csak ‘vízisten', és ‘napisten'.[Joseph Campbell, ‘Occidental Mythology'] János és Jézus történetét megvizsgálva, könnyen észre kell vennünk, hogy nem történelemről van szó, hanem kristálytiszta mitológiáról, az elbeszélés részletei annyira misztikusak, hogy ilyen nincs az igazi megtörtént múltban. Megszületésükkel kapcsolatban a természetfeletti körülmények a jellemzők. János anyja idős nő, míg Jézusé fiatal. János anyja terméketlen, Jézusé szűz, az az meg-nem-termékenyített. János a nyári napfordulón, Jézus a téli napfordulón született. János vízzel, Jézus tűzzel keresztelt. A keresztelkedés szertartása minden ősi vallásban központi helyen állott. Homérosz, ‘Demeter Himnuszában' már említi, hogy a keresztelés elmossa az ember korábbi bűneit. Egyiptomi írások tudatják velünk, hogy a fáraókat mindig megkeresztelték az ‘Ozirisz Megtestesülése' nevet viselő szertartás előtt. Többfajta keresztelkedési forma volt gyakorlatban; nagyobb templomok szentélyeiben medencék voltak beépítve, máshol csak kézzel hintették a baptizáló vizet, de volt olyan is, - mint Eleuszisznál - ahol a tengerben zajlott le a keresztelés szertartása.

Eucharisztia [oltáriszentség]: „aki nem fogja testemet enni, aki nem fogja a véremet inni, az nem lehet én bennem, és én nem lehetek őbenne: az megváltást sem fog nyerni” Douglas Lockhart, ‘Jézus the Heretic' című könyvében idézi ezt az ősi Mithras szertartásszöveget, ami a Mithras templomokban az oltáriszentség felmutatásakor hangzott el. A pogány eucharisztia szent étele-itala gyökeresen eltért a kereszténység ostya-bor használatától, miképp az egész rituálé teljesen eltérő misztikus élménnyel és más fokú szellemiséggel volt megtőltve.

Wittóba, mint Jézus Király  a megfeszített

Keresztre feszítés: Krisna, nyílvessző hegyével lett odaszögezve a fához, mint Wittóba megtestesülése. [Moors, ‘Hindu Pantheon'] Georgius barát írja, hogy Nepálban az útkereszteződéseknél, a főbb helyeken keresztek vannak felállítva, melyeken egy felfeszített isten, Indra van ábrázolva. Odébb így ír a nagy tudású jezsuita: „ Nepál nagyvárosaiban minden év augusztusában ünnepeket rendeznek, kereszteket állítanak fel központi helyeken Indra tiszteletére, amiket megkoszorúznak. Indra kezein, lábain, és a homlokán jól látszanak a szegek nyomai.” Gegorius barát, kb. 200 évvel ezelőtt írt könyvét, a ‘Tibetium Alphabetum' című művét, ne keresse senki a könyvesboltokban, zavaróan érzékeny témája, valamint rajz ábrázolásainak köszönhetően nyomtatásban sosem jelent meg. Csak kéziratban található a párizsi nagy nemzeti könyvtárban, és hogy mégis tudunk róla az Thomas Doanne nevű vallástörténésznek köszönhető, aki többször idéz, és néhány képmásolatot is közöl a páratlanul ritka kéziratból. 
Tanjore, Ayoudia, [India] környékén Bal-Li isten, mint keresztre feszített isten volt tisztelve, aki nem más a Hindu mitológiában, mint Vishnu egyik reinkarnációja. (Jó néhányszor hivatkozok a távoli Indiából származó adatokra, melyek rendkívülisége abban rejlik, hogy a legtöbb itt közölt adat időrendben megelőzi a kereszténység korát. Helytelen az a feltevés, hogy ezek a hagyományok a kereszténység hatására kerültek a Bráhmaizmusba és a Buddhizmusba, mint ahogyan, azt egyes ‘szakemberek' velünk elhitetni szeretnék.)
 

Kis-Ázsiában elterülő Frigiában Attisz istent imádták. Attisz egyik gyakran előforduló ábrázolásmódja volt a fára felkötözött isten figurája, lábánál a báránnyal. Miletuszi Apolló írja Attiszról: „egy káldeai bíró parancsára a katonaság letartóztatta, és utána keresztre feszítették.” A korai egyházatya, Firmikus Maternus, [i.u. 360.körül] írta, hogy Attisz tiszteletére megtartott misztérium játékokban a fiatalember képében ábrázolt istent egy fenyőfához kötözik, amely ‘szent' virágokkal volt feldíszítve. Majd a képletes fára emelés után Attiszt egy sírba helyezték, amiből harmadnapra csodálatos módon feltámadt. A tavaszkor megtartott vallásos ünnepi játékok neve Megalénszia volt, és az ünnepségsorozat három napig tartott. Az első három évszázad folyamán pogány filozófusok, gnosztikus-keresztény atyák sorozatosan rámutattak arra a tényre, hogy Jézus passiója, halála, feltámadása valójában Attisz isten passió-halál-feltámadásnak a pontos lemásolása. Evvel a meggyőződéssel szemben, Szent Ágoston [i.u. 354-430], afrikai püspök kötelességének érezte a hit megvédését, és megpróbált visszavágni a bírálatokra. De jobbal sajnos ő sem tudott előrukkolni, mint a ‘sátáni körmönfontság játéka' elnevezésű elmélettel. De talán egyetlen istenséget sem ábrázoltak a kereszttel kapcsolatosan olyan sokszor, mint Dionüszoszt. A képzetnek számos variánsa maradt fent az utókorra; van olyan, ahol a pogány istennek, mint kisgyermeknek már bemutatják a keresztet, mint egyfajta óment, hogy mi vár rá. Egy márvány szarkofágon Dionüszoszt ‘felemelik' a fára. A leghíresebb ábrázolás egy kicsiny alig két centiméteres amuletten látható keresztre feszített figura, melynek két oldalán görög felirat olvasható: “ORFEUS-BAKKIKOS”, - magyarul- “Orfeusszá vált Bakkhosz”. [Dionüszosz latin neve Bakkhosz.]
Hogy a keresztre feszített isten-figura ábrázolása mennyire mélyen csak pogány volt, arra jellemző, hogy a hatodik évszázadig található keresztre feszített istenábrázolás, mind pogány isteneket reprezentál, egyik sem Jézust. Ezen nem lehet csodálkozni, mert egészen i.u. 680-ig, Agathon pápa haláláig Jézus csak bárányként, illetve a kereszt tövében húzódó bárányként volt csak ábrázolva. A hatodik konstantinápolyi zsinat I. Adrian pápa vezetésével ezt megváltoztatta és kimondta, hogy azontúl a keresztények báránya helyett a keresztre feszített Jézus lessz az Egyház szimbóluma. Tekintettel arra, hogy néhányszor említettem Attisz, Mithras, Krisna neveket, mint egy kiegészítésképpen, a személyük körül kialakult mondakör lényegesebb adatait összefoglalva elismételném.

Attisz

December 25-en született, az anyja a szűz Kübelé, vagy más hagyományok szerint: Nana. Megváltó, aki elveszelytetett az emberiség üdvözülése végett.
Teste mint kenyér, vére mint bor a szertartásokon szimbolikusan elfogyasztatott.
Egyszerre volt isteni Fiú és az Atya egy személyben.
‘Fekete pénteken' felszögezték a fára, vére lecsorgott a földre, hogy azt ‘megtisztítsa'.
Leszállt az alvilágba.
Három nap múlva március 25-en feltámadt.

Mithras

December 25-en született az anyja szintén szűz.
Neki is tizenkét tanítványa volt, és mint minden istenség ő is csodálatos dolgokat mívelt.
Sírba temették, amiből harmadnapra feltámadt.
Ha valaki arra hivatkozik, hogy Mithras istent körülölelő hagyományok nem egységesek, többfajta történet vágja egymást, akkor annak igaza van. Ősi Perzsiában évezredekkel ezelőtt megszületett vallás sokat alakult, rengeteget változott az idők folyamán; szerteágazó rétegeit befolyásolta keletről a Brhámaizmus és Buddhizmus, nyugatról az Ozirisz-Dionüszosz misztikus irányzat. Azonban az össze nemillő jellegzetességei még sem hatnak zavaróan, nem szülnek érthetetlenségeket. Pogány és gnosztikus vallásirányzatok megengedhették maguknak, hogy megváltó istenük több személyiséget felvegyen, különböző rangjai, címei legyenek, stb. mert tudták, hogy nem történelmi személyről van szó és a mitológia történeti a valós életben le nem játszódtak. Így Mithras egy személyben volt a ‘Nap Isten' szentséges Bikája, aki feláldozta magát a világ békéjéért, a ‘Jó Pásztor', Isten Báránya és a mitikus ‘Oroszlán' is. Vallásos nevei, címei, jelzői azonban egy irányba mutatnak; ő volt a Logosz, [világtörvény] az üdvözítő, megváltó, és a felkent [Messiás]. Mithraizmussal kapcsolatosan hozzá kell még tenni, hogy a mithraista istentiszteleteket mindenhol felkent papok celebrálták. A latin kultúrkörben virágzó mithraizmus egyházi főpapja állandóan Rómában székelt, szerepe azonban mindig csak szimbolikus maradt: parancsuralmi hatalommal sosem rendelkezett. Hivatásának címei magukért beszélnek; ‘Páter, Patrátusz', ‘Papa', ‘Pontimus Maximus'.
(Mithraista szertartások asztronómia és asztrológia misztériumaival, - sokszor nehezen követhető – bonyolult magyarázataival, jelen tanulmányomban nem foglalkozom.)


Keresztre feszített Indra

Krisna

Keresztény kultúrával rendelkező átlag ember szinte semmit sem tud a távoli India idegennek tűnő vallásáról, Krisna alakjáról, a róla szóló regékről meg még kevesebb ismerettel rendelkezik. Az egyik legfontosabb Hindu isten, Vishnu reinkarnációja, és a barátjával, Arjunnával lefolytatott beszélgetését példaértékü tanításként hirdetik a mai ‘modern' Krisna vallást követő hívők. Részletesebben megvizsgálva Krisna történetét körülvevő rege-mondavilágot azonnal láthatjuk, ennél jóval többről van szó. 1883- ban kiadott ‘Bible Myths' című munkájában a páratlan éleslátású Thomas Williem Doanne negyvenhat pontban foglalja össze azokat az elemeket, melyek teljesen megegyeznek a Krisna mitológia és a bibliai Jézus története között. 
Helyszűke hiányában minden egyes ponton végigmenni nem tudunk, de a főbb, rikítóan azonos részletek megemlítése nagyon fontos. 

Krisna szűztől született, December 25-én.
Napkeleti csillag felragyogása jelezte születését. [Akárcsak Máté, 2: 2]
Barlangban született.
Pásztorok felismerik az isteni újszülött mivoltját, és leborulnak előtte.
Nemsokkal születése után Krisnát egy Nared nevű bölcs keresi fel.
Az újszülött gyermek ajándékokat kap. [Mint Máté, 2: 11]
Mikor Krisna született, mostoha apja Nanda nem volt jelen. A városba kellett mennie, hogy adóját a királynak befizesse. [Jézus születésénél József nincs jelen!] Krisna apját mennyei hang figyelmeztette, hogy meneküljenek el a kisgyermekkel Gakulba, ami a Jumna folyó túloldalán volt. Krisna születését egy másik isteni küldött, Ráma születése előzte meg, hasonlóan Jánoshoz aki Jézus születése előtt hat hónappal látott napvilágot. Az egyik legelső csodatétel amit Krisna végbevitt: meggyógyított egy leprást. [Hasonlóan Máté, 8: 2-3]
Krisna keresztre feszítettet, és sok ábrázolás széttárt karokkal, keresztről lelógva mutatja.
Krisna halálakor az ég elfeketedett, a nap elvesztette fényét, az égből tűz és hamu eső hullott. Mindenfelé gonosz démonok, szellemek kavarogtak.
Krisna nyílvesszővel lett megsebezve, Jézus lándzsával. A vadászhoz aki őt megsebesítette így szólt; “Menjél vadász és az én kegyelmemből felkerülsz majd a mennyekbe az istenek közé.”
Krisna a halála után leszállt az alvilágba. Onnan feljövén ‘feltámadt', majd csodálatos módon több ember szeme láttára felemelkedett a mennyekbe.
A Hindu Szentháromságban Krisna a második személy.
 

Az itt felsorolt egyezések, és más hasonlóságok már nagyon sok vallástörténésznek föltűnt és sokan ezért arra a meggyőződésre jutottak, hogy a Hinduk Krisnára vonatkozó hagyományai voltak azok a szentnek mondott inspirációk, melyek Jézus történetet úgy beszélik el mint ahogy az a bibliában olvasható. Krisna mondásai, példabeszédei a testamentumok Jézusa szájából szólnak, mintha csak az egyik szent könyvből lenne átmásolva a másikba. Ozirisz-Dionüszosz titkos tanításának külső mese-rege rétegei tovább lettek színesítve, teljesebbé, gazdagabbá formálódtak a messzi Indiából behozott Krisna mitológia vallásos elemeivel. Nem lehet eleget hangsúlyozni azt a tényt, hogy az akkori vallásfelfogás simán megengedte a különböző kultúrák ‘megváltó-üdvözítő' istenei azonosítását. Történeteit, tulajdonságait, példabeszédeit, stb. az egyik istennek, egyszerűen bele lehetett illeszteni a másik történetébe; az egységes vonalvezetés, ami a misztikumokhoz vezetett volt a lényeg, és a megváltó isten csodáit mindig allegorikusan értelmezték. Brahmaista, Buddhista valláshagyományok tanításai elérték a Mediterrán kultúrközpontjait, és ha nem is gyökeresen, de felületesen befolyásolták az ottani szellemi vezetőréteg filozófiáját, vallásos felfogását.
 

                                   

A megfeszített 'fohászkodó' Indra

A fentebb említett néhány példa, és azok pogány változatai rendkívül bántották a korai ortodox atyákat, mert ők is tisztában voltak avval a ténnyel, hogy Jézus történetében található szinte valamennyi részletnek megvan a régebbi pogány párhuzama. A probléma kiküszöbölésére egy nevetséges magyarázatot tákoltak össze. Jusztinosz a 'mártír' írja, az ‘Első Apológia', című művében, hogy „Régen, amikor a gonosz démonok meghallották, hogy Krisztus később elfog jönni, akkor több ‘Isten-fiút' hoztak létre, csak azért, hogy mikor később eljön Krisztus, azt tudják mondani, hogy az ő története is csupán csodálatos mese, olyan, mint amiket a hőskölteményekben lehet olvasni”. Tehát, a gonosz démonok előre lekopírozták Jézust és így az ortodox atya, evvel az értelmetlen magyarázattal bebizonyította; minden arra megy ki, hogy neki és vele együtt valló ortodox atyáknak megvan mindenre a válaszuk, és mindig nekik van igazuk.
A pogány és gnosztikus gyülekezetek által gyakorolt keresztelési szertartások szintén mélyen felháborították a neves pátriárkát: a rituálék között meglévő teljes azonosság kimagyarázására megint csak rögtön előkapta az ördögöt. „A keresztények baptizáló rituáléját a gonosz démonok felbujtó sugallatának köszönhetően, kiparodizálva találhatjuk meg a pogány keresztelkedési szertartásokon”.
Tehát, Jusztinosz atyától kezdődően [kb. i. u. 150-től] elterjedt az a fajta kényelmesnek tünő magyarázat, hogy az ördög diabolikus hatalma segítségével előre leutánozta Jézus Krisztus eljövetelét az emberek megzavarása végett. Tertullianusz atyát mélyen megbotránkoztatta a feltűnően sok hasonlóság Mithrasz Misztérium vallás, és az általa képviselt ortodox kereszténység között. „Az ördögnek mindig az a célja, hogy az igazságot elferdítse, csúfot űzve belőle, szemtelenül leutánozza az isteni Szentségek kinyilatkozásait, és annak pontos körülményeit. Mithrasz követői között az ördög ott keresztel, valamint jogot formál arra, hogy megígéri a bűnök megbocsájtását, amikor beavatja őket a Mithrasz vallásába. Az ördög továbbá a templomban bemutatja a bor és a kenyér áldozatát, majd felmutatja a feltámadás szentséges szimbólumait. Hitünk védelme érdekében, ezért fontos, hogy mindig felismerjük az ördög kirafinált csalárdságait, amikor az lemásolja az Isten dolgait, megszégyenítve annak szentségeit”.
A később élt Szent Ágoston [ 354-430 ] felháborodva jegyezte fel egy Attisz vallását követő pap kinyilatkozását, miszerint ‘Attisz maga is keresztény'! Az atya szerint csak is a sátán sugallhatott ilyen kijelentést.
 

A gnosztikus-keresztény értelmezés szerint, az Evangéliumok szerkesztői kódolva, rejteki úton megpróbálták beleszőni az üzenetüket, hogy csak felületesen látszanak az események valósan megtörténtnek, mélyebben megvizsgálva az írásokat, azonban látni: itt is Ozirisz-Dionüszosz meghaló-feltámadó isten példatörténetéről van szó. A két szinten történő értelmezés és tanítás – akárcsak Pál apostol esetében – sokszor fellelhető az 
Evangéliumokban, pontosan az ellentmondásos, zavaróan logikátlan elbeszélések képében. Ilyen ellentmondás a már korábban említett Máté és Lukács hosszú Jézus nemzetségi listája, amelyre semmi szükség, mert Jézusnak nem József volt a biológiai apja. Világosan egy kicsit arrább megírják, hogy Jézus a Szentlélektől fogantatott. Az nem lehet, hogy nem vették észre az ellentmondást, hanem inkább az a helyzet, hogy szándékosan több helyen két értelemmel mondták el tanításaikat. A külső réteg a ‘hylikus' szinten állóknak lett beleszerkesztve, míg a rejtett üzenet a ‘pszichikus' síkon való értőknek szólt, azoknak akik fogékonyak voltak a misztikumok megértésére, és az abból fakadó áldások helyes felhasználására.
Erre a kettős szintű értelmezésre, tanításra nagyon jó példa Órigenész egyházatya, aki felfogásában, tanításában úgyszintén egyszerre volt gnosztikus, és ortodox keresztény, így magyarázza a kettősséget; „Törések vannak az elbeszélés felépítésében, ésszerűtlen, lehetetlen helyzetek, …de az is igaz, hogy ha az elbeszélés sorrendje elegánsan könnyen érthető lenne, akkor mást nem is hinnénk belőle mint, csak a magától értetődő történetet” . 
Máshol, a bölcs Órigenész szintén figyelmeztet, hogy hiba a „szó szerinti értelmezéshez való ragaszkodás, és az isteni jelentések figyelmen kívül hagyása.” (Az Alapelvekről). A beavatott olvasónak azonban természetes volt, hogy az Evangéliumok elbeszélése át van szőve nehezen érthető ellentmondásokkal, következetlen és megmásított versekkel, mert a lényeg nem a történet racionalista mivoltjában rejtezett, hanem annak üzenetében. Az üzenet lényege pedig az volt, hogy lehetséges a megváltás, és az örök élet üdvözülése, de csak akkor ha megvan a Jézus Krisztusban való hit, minek segítségével az ő példáját követni lehet. [Nem kell várni a ‘második eljövetelre', mert a tudás megszerzésével a hívő megvilágosodik, mi által Krisztust követve felemelkedhet a mennyekben, elnyerheti az örök élet üdvözülését.]
 

Itt, fontosnak tartanám megemlíteni egy sokszor elhanyagolt tényt, mégpedig, hogy az őskeresztény felfogásban [kb. a második évszázad elejéig] még nem volt meg Jézus második eljövetelének tanítása. Ebben az időben, a Bibliában található ‘szinoptikus' Evangéliumok még nincsenek megírva, ill. ha léteznek is olyan elő-evangéliumok, példabeszédek, melyek Józsua misztériumát hirdetik, ezek még nincsenek elterjedve, és nem állnak semmiféle jelentősnek mondható vallásáramlat központjában. Azok a zsidó vallási csoportosulások, akik az akkor érlelődő Jézus Misztériumát követték magától érthetően nem ismerték a ‘második eljövetel' lényegét, mert Attisz, Adonisz, Dionüszosz, stb. misztikus tanításában sincs ‘második eljövetel'. Nem is kellett, mert a feltámadás volt benne a lényeg, ami az ember saját lelki újjászületését szimbolizálja. A misztikus istenek megváltása, egy állandóan létező folyamat – az itt és most pillanatában –, a gnózis megkapása által elnyerhető 'megvilágosodásként' volt értelmezve. Más szavakkal, nincs értelme semmiféle további eljövetel várásra, ha az ember már egyszer megvilágosodott és eggyé vált Krisztussal. 
A későbbi idők folyamán, ahogy a kereszténység kezdett gnoszticizmusból ortodoxiába átcsúszni, hittana alapjait is át kellett rendezni. A szimbolikus halálból és feltámadásból, valódi hús-vér általi feltámadás csodája kerekedett ki, ami csak egyszeri, közönséges ember meg nem ismételheti, és a csodához sem szellemileg sem fizikailag közel érni, beletapintani képtelen. Hát bizony az elmúlt több mint kétezer évben nincs is semmilyen más adat arról, hogy valaki három napos fizikai halálból feltámadott volna. Az ortodox kereszténység elfogadását gátolta volna egy olyan eszmei rendszer, ahol a hívőknek nincs lehetőségük az üdvözülésre, vagy úgy is mondhatnánk a halál utáni létezésre.[Természetesen a mennyekben.] Jézus fizikai halálát, ill. feltámadását az átlag ember követni képtelen, de ha vakon hisz a csodában, akkor ő is belefoglaltatik a mennyei felemelkedésbe ami eljön, akkor majd ha a ‘második eljövetel' beteljesedik. Ez a fajta vallási felfogás végeredményben egyfajta tovább fokozása az évszázadok óta meglevő Messiás váradalomnak, csak itt az első eljövetel már megtörtént, és anélkül, hogy megremegett volna tőle a világ. Az egyszerű hívő emberek mindennapos problémai, szorongásai, félelmei nem szűntek meg, tehát kellett egy beteljesülendő, mindenki számára könnyen elhihető ‘közeli' második eljövetel. Az Újszövetség iratain végigvonul a kérdés, hogyan értelmezzük az első eljövetelt és miként a ‘második eljövetel' beteljesedését ? A Krisztusra vonatkozó tanítások összességére nézve erre olyan magyarázatot kapunk, hogy egyszerre kell beszélni arról, hogy Jézus Krisztusban minden beteljesedett, s ugyanakkor fenntartani a várakozás feszültségét, a türelmetlen vágyódást, azért, hogy tényleg minden beteljesedjen.
 

A pogányok gnoszticizmusát, az ókori világ egyetemesnek mondható gnózisát évtizedeken keresztül próbálták a hellénizált zsidó bölcsek népüknek átadni, őket arra okítani. 'Józsua' képzeteik tanításához kötődő korai evangéliumok, példabeszédek, imák, stb. sokban eltértek, és változatos, több síkú mivoltukat láthatjuk a Nag Hammadi könyvtár Gnosztikus Kódexeiben. Ebben az időben a zsidóság széles rétegei ismerték meg a ‘meghaló-feltámadó' Messiás történetét, és sok vallási közösség rendelkezett ‘újszövetségre' törekvő Józsua-Messiás üzenetet hirdető írásokkal. Az ószövetségi szentírások mellett, a Józsuára vonatkozó irományok használata, felolvasása a szórványzsidóság imaházaiban ekkor még megengedett és elfogadott gyakorlat volt, még akkor is, ha tanítása éles vitákat, ellenségeskedést váltott ki. Szem előtt kell tartani, hogy abban az időben a ma használatos Biblia, Ószövetség című része, annak könyvei, zsoltárai, magyarázó szövegei még nem voltak összeállítva egy egységes műben, azok mind különálló szent olvasmányok voltak. A zsinagógák és imaházak szentiratgyűjteményeiben tartozott még az apokrif könyvek, levelek sokasága, prófécia, és mondásgyűjtemények, azok magyarázatai, és a vallási törvényeket tartalmazó iratok.
Nem minden közösség rendelkezett ugyanolyan könyv, irat gyűjteménnyel, kivéve talán Mózes Könyveit, melyek még a legkisebb szórványokban is megtaláltattak. Egyes elpogányosodott zsidó szórvány vezetője pontosan a kibontakozni vágyó szellemiséget ridegen megkötő Mózesi törvényektől történő elszakadást sürgette. Gondoljunk csak Pál apostol soraira, amikor Jézus szerepéről beszélt: “Hogy a törvény alatt lévőket megváltsa, hogy elnyerjék a fiússágot.” [Gal. 4 v. 5] Pedig pont ez az elszakadás nem történt meg! Ozirisz-Dionüszosz zsidó megváltó alakját a zsidóság nagy többsége elutasította: többet jelentett számukra egy nemzeti isten, mint egy egyetemes világvallás.
 

A zsidó háborút követő megtorlás eredményeképpen menekültekből, rabszolgákból új zsidó szórványok jöttek létre, régiek pedig feltöltődtek az újonnan érkezettekkel. A második évszázad első felében Márk, Lukács, Máté Evangéliuma eljutott ezen szórványok felekezeteihez, ám hirdetői a nagy tudással ellátott írásismerők, nem sok követőre találtak a zsidók között. Ellenben feltűnően könnyű sikert értek el a pogányok között, amikor feléjük fordultak térítés céljából. A görögöket és a rómaiakat megragadta, bűvöletbe ejtette az egzotikus történet csodája, elbeszélésének látszólagosan egységes, részleteiben gazdag, idézetekben bővelkedő hihetetlen misztikuma. Történelmi valóságával egyáltalán nem foglalkoztak; mert más hasonló történeteknél sem volt fontos, hogy az esemény mennyire hűen a valósághoz játszódott le. De különben is, a második évszázad közepéig még szó sem volt történelmi Jézus létezéséről. 
Mindenki könnyen felfogta, hogy itt zsidó mitológiáról van szó, attól függetlenül, hogy i. u. 100 körül talán már létezett három egymásra nagyon hasonlító Evangélium, melyek elbeszélése eltért a többi Józsuával kapcsolatos ‘szent' olvasmányoktól.
Pont ezekre az ‘eltérésekre' alapozva, néhányan (Irenaeus) valahol elkezdték a valós történelemben tényleg élt Jézus, testet öltött történetét hirdetni.
 

Szerző: katolnai  2009.11.28. 11:17 1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vallastortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr321558239

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Silverman 2010.11.30. 00:17:21

1. A Q-val jelzett gyűjtemény kizárólag egy részre vonatkozik, nem háromra, ezek konkrétan azok a szakaszok, amelyek azonosak a Mátéban és a Lukácsban, mégsincsen megfelelőjük a korábbi Márk evangéliumban. Tehát a forrásuk akár írott akár szóbeli hagyomány azonos, a kutatók ezt nevezik Q forrásnak.

2. Ez a rész igen szép, kiegészítőnek tudom ajánlani Az evangéliumok szerkesztéséről írt vázlatomat:
jezusevangeliuma.blogspot.com/2010/11/az-evangeliumok-szerkesztesei.html
Mivel kommentben túl hosszú lenne.