Attisz a megváltó
Pál apostol a keresztényvallás hittanának a legfontosabb egyházatyja, teológiája a keresztény vallástanítás sarokköve, hitehagyottak, eltévelyedett pogányok ostorozója kereszténylovag-harcos, kinek tanítása tiszta patak, amiből az igazságra szomjúzó hívő keresztényvilág évszázadokon keresztül merített.
Ő a legkorábbi hiteles tanúbizonyság Jézus létezéséről, és ő az egyetlen történelmileg bizonyitott létező személy az első évszázad közepéről, aki a leveleiben Jézus Krisztusban való hit követését hirdette. Az ortodox kereszténység (az ‘ortodox' szó alatt kizárólag a betűhöz szigorúan ragaszkodó irányvonalat értem, és nem a később kialakult görög-keleti egyházat) különös előszeretettel hivatkozik Pálra, mert írásaiból hitük igazának megerősítését olvassák ki. Ortodoxiája ma megkérdőjelezhetetlen.
Mindezek ellenére, gnosztikusok a második évszázad elején Pál apostolt, legmagasabb mesterként tisztelték, követői többek között megalapították a Pálos misztikus iskolát, amely a IX.-ik század végéig fennmaradt minden ortodox zaklatás és üldözés ellenére is.(Részletesebben a Pálos misztikus szektáról lásd: W. Kingsland, The Gnosis, Phanes Press)
Valentinosz, (100-180) a híres gnosztikus mester, közli, hogy tanára Theudász a legmélyebb misztériumokban Pál apostol által lett bevezetve volt, aminek áldását tovább adta követőinek. Elein Pagels vallástörténész, a Nag-Hammadi kódexek tudós szakértője írja, hogy Alexandriai Kelemen [kb. i.u. 200] - (1) Sztromáta című műve 7-17 fejezetében szintén feljegyezte: Theudász olyan legfelsőbb beavatást kapott Páltól, melynek elnyerésére csak a legkiválóbbaknak volt lehetősége.
Pál levelei hét városba lettek elküldve, amelyek a korai gnosztikus keresztény vallás központjai voltak; Antiókia, - Adonisz misztérium, Efezus, - Attisz misztérium, Korinthosz, - Dionüszosz misztérium szent városaiként voltak nyilvántartva, mely városok Pál apostol halála után Markion gnosztikus-keresztény egyházatya szellemi irányítása alá kerültek. Markion és követői birtokában voltak egy ‘szentnek' tartott Pál által írott Testamentumnak, mely sajnos azóta elveszett. A Nag Hammadi iratok között két Pál apostolra vonatkozó munkát találunk melyek; Pál Apostol Imája, Pál Apokalipszise, míg tudomásunk van másik két gnosztikus munkáról is, melyek a Pál Felemelkedése, és Pál Cselekedetei címeket viseli. Pál Cselekedeteiben szerepel egy Tekla nevű nő, aki Pál utazótársa, és aki a keresztelés szertartását gyakorolja. [Williem Barnstone, The Other Bible]
Pál apostol műveit vizsgálva elengedhetetlen azt a tényt tudni, hogy a mai valláskutatók megegyeznek, a Bibliában található 13 Pálnak tulajdonított levélből csak az első hét eredeti, a másik hat levél később íródott hamisítvány. Sok Biblia kutató valójában csak négy a ‘korai Páli levélcsoport' elnevezés alatt ismert négy levelet ismeri el valódinak, de igazában minden egyes írásában még más szerzők és szerkesztők kezenyomát is felismerik. Irenaeus egyházatya idejében említik először az un. ‘pásztor' leveleket, és mint Pagels írja könyvében: „Valentinosz gnosztikus gyülekezet csak az első hét levelet ismerte, csak azokból idéztek, amely megegyezik a legkorábbi alexandriai Pál iratok gyűjteményével”. Ez főleg azért fontos a jelenlegi tanulmánnyal kapcsolatban, mert Pál apostol csak is a ‘pásztorális' leveleiben gnosztikus ellenes egyházi szervező, aki válaszoló ellenfele az eltévelyedetteknek, vagy éppen parancsoló autórian, mint Timotheushoz írott levél 5: 20-ban olvassuk: „A vétkeseket mindenek felől fedd meg, hogy a többiek is megfélemjenek”.
Gnosztikus és misztikus tanokra vonatkozóan pedig így parancsol: „A szentségtelen és vénasszonyos meséket pedig eltávoztasd”.(Tim. 4: 7) Másik neki tulajdonított későbbi levélben kiemelten támadja Himenéus és Filétus gnosztikus-keresztény atyákat: „ kik az igazság mellől eltévelyedtek”. [II. Tim. 2: 17-18] Clemens Romanus, római szent Kelemen többször élesen megtámadja Pál apostolt, félrevezetett eretneknek nevezi, kinek a damaszkuszi úton történt látomását érvénytelennek nyilvánítja, - mint írja – „mert azt egy gonosz démon vagy egy hazudozós lélek befolyásolta annak kinyilatkozását.“ Kelemen korát követő ortodox egyházi iratok szintén ellenséges hangot ütnek meg Pál apostollal szemben – írja Pagels, ‘The Gnostic Paul' című könyvében - az egyik irat egyenesen Simon mágussal egyetemben Péter ‘római Egyházát' megbontó, sátán sugalma alatt állónak nevezi Pál apostolt.
Pál az ókori Cilicia (magyarosan, Kilikia) fővárosából Tarsusból származott, mely abban az időben a római Birodalom kimagasló kultúrközpontja volt, kiművelt polgárságával, iskoláival, kulturális intézményeivel vetekedett Athénnal és Alexandriával. Mithrász isten kultuszának városa, amiről Plutarkhosz írja, hogy Mithrász ünnepi játékokat rendszeresen megtartják, és iskoláikban Mithrász misztériumának doktrínáit tanítják. Nem csoda tehát, ha Tarsus a gnosztikus-misztikus filozófia fellegvárának számított; Atenodorosz, Augustus császár tanítója itt munkálkodott, mielőtt a császári udvarba került, és ugyancsak itt élt Pozidonius a filozófus, Mithrász tanok teológusa, Cicero és Pompeius barátja. Természetesnek vehetjük: ha az ebből a légkörből kikerült Pál apostol leveleiben a misztikus eszmék végigvonulását véljük felfedezni.
„…mert ittak a lelki kősziklából …e kőszikla pedig Krisztus volt.” (I. Kor. 10: 4) részében olvassuk e mondat részeket, melyről Shamuel Golding azt írja, hogy azok szóról-szóra megtalálhatok egy ősi Mithraista szövegrészben, csak abban Krisztus neve helyett Mithrasz neve áll.
Pál apostol anyanyelve görög volt, és leveleit is görög nyelven írta. Zsidó származása ellenére a hébert - több mint valószinü, hogy nem ismerte, mert az Ótestamentum görög fordítását használta idézéseihez. Leveleinek vallásos vonatkozású ‘kulcsszavai' a gnosztikus hittannak széleskörben használt alapszavai; 'pneuma'-lélek, ‘gnózis'-isteni tudás, ‘doxa'-dicsőítés, ‘szófia'-bölcsesség, ‘teleioi'- beavatott. Érdekességképpen vizsgáljunk meg egy ilyen misztikus kifejezést a ‘karizmata' szót, melynek jelentése ‘természet feletti képesség'. A szó megegyezik a misztérium vallások egyik fontos kulcsszavával a ‘makarizmos'-szal, mi magyarúl: 'áldott természeti állapot, mellyel a misztérium megértői rendelkeznek'. A ‘makarizmos' szó ugyancsak a Szerapisz Misztérium vallás tisztségviselő papjának hivatalos címe volt, mely titulusnak az értelme:'Isten titkainak őrzője'. Pál a Korinthoszi levelében ugyanezt a címet használja saját magára [Kor. 4: 1] minek a magyar ‘sáfár' fordítása nem jelzi, hogy itt egy papi címről van szó.
Kétségtelen, hogy Pál apostol jól ismerte a gnosztikus-misztikus pogány filozófiát, gondolkodásmódot, és hitképzetét olyan bölcselők befolyásolták mint Aratosz és Platón. „Mert most tükör által homályosan látunk…” [I.Kor. 13:12] ismétli Platón tanítását a valóságról, amit tisztán nem láthatunk mindaddig míg “rész szerint van bennem az ismeret”, de az egésze kiismerhetővé válik, mikor ‘szemtől-szemben' kerül vele. Euripidész, Bakkhánsnők című drámájában olvassuk, hogy a misztériumokat ‘szemtől-szemben' adta át számára. Jusztinosz [vértanú] idevonatkozó megjegyzése: „Platónizmus célja Isten megismerése: szemtől-szemben.“ Pál leveleiben nem nehéz felfedezni az egyetemes gnosztikus felfogás és vallásszemlélet vonásait, különösen akkor, ha egy kicsit áttanulmányoztuk az antik világ vallási elképzeléseit. Ragadjunk ki egy ilyen példát, mikor arról ír; „…leplet borított orcájára…”, „…ugyanaz a lepel mind e mai napig ott van…”, „…megtér az Úrhoz, lehull a lepel”, „…fedetlen arcal…”, [II.Kor.3:13-18] - akkor a Mithrasz és más egyéb pogány Misztérium beavatási szertartásán használatos lepelről van szó. A szertartáson résztvevők, míg meg nem kapták a legmagasabb beavatást, addig fátylat ill. leplet kellett viselniük, és ezeknek a követőknek ‘Müsztész' [csukott szemű] volt a nevük. A beavatás aktusa után a fátylat levették, és a beavatottból ‘Epoptae' [látó] lett. Pál apostol ezen levélrészletében valójában azt sugallja, hogy a Korinthoszbéli gyülekezetnek, már el kellene érni a magasabb szintet, fedetlen arccal megtérni az ‘Úrhoz' ami a lélek szabadsága: az elnyert tudás (gnózis) által.
Leveleiben nem csak leplezett gnosztikus utalásokat, hanem teljes tartalmú misztikus szertartásszövegeket is találni; „A miket szem nem látott fül nem hallott és embereknek szíve meg se gondolt a miket Isten készített az őt szeretőknek”. [I.Kor.2: 3] Hippolütosz, [170-236] egyházatya feljegyezte, hogy ez a vers a Jusztinius gnosztikus keresztény gyülekezetnek a titkos esküje - melynek vallásos hagyománya sokkalta régebbi korra vezethető vissza. Ugyanezt a verset találjuk a Nag Hammadiban talált Tamás Evangéliumában is.
Egy igazi litterális ókori keresztény nem akart pogány bölcseletekkel foglalkozni, csak kizárólag a zsidó szent írásokat vette figyelemben. Egy ortodox zsidó még olyanabb volt konzervatív vallásszemléletében. Evvel szemben Pálnál találni pogány bölcseletet, néha kicsit átfogalmazva. „A legokosabbak, mint Szókratész érti, hogy a tudása nem sokat ér.” (Plató, Apology: 23.b.) És Pálnál: „Ha pedig valaki azt hiszi tud valamit, még semmit sem ismer úgy, a mint ismernie kell.” (I. Kor 8.2.) Mindkét gondolat ugyanazt hirdeti: a bölcs az aki rájön a sok tanulás/tudás által, hogy semmit sem tud.
Valentinosz követői írják, hogy Pál apostol keresztényeket avatott be a ‘Szófia Misztériumokba'. Pál az eredeti görög nyelvű leveleiben több helyen használja a Szófia kifejezést, pl. [I.Kor.2 :6-7] ami a mai fordításokban bölcsesség [wisdom] szóként olvasható, mely valójában helyes, mert szófia bölcsességet jelent. Azonban a ‘bölcsesség' szó, itt nem fedi hűen Szófia istennő misztikus lényegét, és a hozzákötődő tanításokat. Hasonló helyzetet találunk a ‘gnózis' szó fordításánál: "És azért imádkozom hogy a ti szeretetetek még jobban-jobban bővelködjék ismeretben és minden értelmességben”. [Fil.1.v.9] 'Ismeret' és ‘értelem' szavak természetesen nem nyakatekert vagy zavart keltő fordítása a gnózis szónak, csak éppen így kivan véve a ‘gnosztikus' fogalom mögött húzódó jelentés értelmének sava-borsa. Jobb lett volna talán, a szót ‘gnózisznak' megtartani lefordítás nélkűl, mert akkor valódi misztikus lényege jobban kicsengene. Természetesen a korai ortodox egyházatyáknak nem ez volt a céljuk; hanem pont az ellenkezője, - a misztikus Pálból, ortodox Pál apostolt csinálni. Az eredeti görög nyelven írt levelek latinra és más nyelvekre történő fordítása folyamán, apró csúszások, ‘ártatlan' pontatlanságok sorozata összességében jelentősen megváltoztatta mondanivalójuk, üzenetük valós lényegét. S. Brandon, ‘Religion in Ancient History' című könyvében végig taglálja, hogy miként változtak át kulcsfontosságú szavak, fordítások és másolások által, mint pl.; 'világ', ‘ idő', ‘korszak', ‘világ-kor', ‘hatalom', ‘tudás', ‘mindenség', stb. Az eredeti páli görög nyelvű levelek egészen mást jelentettek egy akkori Jézus misztériumát követő hívőnek, mint egy mai kereszténynek, főleg akkor, ha az abban a hitben él, hogy a Biblia nehéz szövegeit mindig helyesen érti.
Hogy Pál mondandója milyen mélyen és mennyire gnosztikus, arra ott a tiszta példa:
Krisztus Pálnál nem egy konkrét személy, hanem egy lelki mozzanat megvalósítását szimbolizáló szentséges közeg, mely megtestesítője az ébredésnek halotti állapotunkból, más szóval: létünk, valóságunk megvilágosodása. Az érthetőség, a könnyebb leírás kedvéért a beavatott megsegítésére Krisztus feltámadásának ismétlésére serkenti hittársait, hogy támadjanak fel képletes halálukból a 'szarkikoi' és a 'pszühikoi' létezésükből. Mikor azt írja: „Mert a halottak fel nem támadnak ...” - „Mert ha nincs halottak feltámadása …” akkor nem szabad ténylegesen, fizikailag meghalt állapotra gondolni, hanem a lélek szunnyadó, alvó állapotára, melyből felébredve az egyén eggyé válik Krisztussal.
Pál apostol Jézusa nem egy történelmi személy. Nincs egy meghatározható korhoz vagy helyhez kötve, még kevésbé fajhoz vagy a hagyományos zsidó hitvilághoz. Leveleiben soha sem említi a jeruzsálemi eseményeket, Pilátust, Máriát, Józsefet, és a ‘názáreti' kifejezést nem ismerte. A keresztény gyülekezeteket mint baptizáló szektákat tünteti fel, de ‘keresztelő' Szent Jánosról semmit sem tudott. Jézus életéről, az Evangéliumokban olvasható eseményekről nem hallott, a másik tizenkét apostoltársát nem ismerte. Leveleiben szereplő Jézus nem hús-vér, történelemben igazából létező ember, és ezt világosan közli is; „…testének hasonlatosságában…”, [Rom.8: 3] „…formát vevén fől emberekhez hasonlóvá levén” [Fil.2: 7]
Jézust egyenesen csak egyszer idézi: „Vegyétek, egyétek! Ez az én testem…” [I. Kor. 11: 24-25] Itt fontos tudnunk, hogy ez a vers egyetemesen használt misztikus formulája volt az oltáriszentséggel [eucharisztia] kapcsolatos szertartásoknak. Az ókori világ művelt pogány misztikusai mind ismerték és ‘használták' ezt a verset. Pál apostol a korinthoszi gyülekezet számára írott eucharisztikus szövegét illetően – ha az tényleg i. u. 50-es években keletkezett –, egy ellentmondásos feljegyzéssel állunk szemben, mert abban Pál nem elrendeli, tanítja az eucharisztia helyes és érvényes ünneplését, hanem úgy hivatkozik rá, mint rég bevett gyakorlatra, ami a Jézus halála után eltelt rövid idő miatt abszurd. Figyelembe véve az utána tevékenykedő atyák bizonytalanságát (pl. a később szerkesztetett Didaché eltérő Úrvacsora szövegét, liturgikus rendjét) ez a szövegrész (I. Kor. 11:24-29) nem íródhatott az ötvenes években és így egy későbbi interpolációval van dolgunk, olyan versszakokkal, melyeket az Újszövetség egyező harmóniája miatt toldottak hozzá. Egy versszakkal korábban Pál arról számol be: „hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, melyen elárultaték, vette a kenyeret”. Az ‘elárultaték' szónál egy direkt félrefordított, és így értelmét megváltoztató problémával találkozunk, mert az eredeti görög szó, amit Pál leírt az ‘paradidómi'. G. A. Wells (Jesus Myth, 1998) felhívja figyelmünket, hogy a szó helyes értelmezése nem az elárultaték, hanem a megszabadítaték. G. Stantaon, (Gospel Truth, 1995) rámutat, hogy ez a kifejezésforma volt alkalmazva a pharmakosz rituális feláldozását megfogalmazó misztikus szövegekben, ahol a pharmakosz szintén elvitte a világ bűneit. A pharmakoszból ered a pharmacia (patika) szó, mely mágikus varázslás fontos kulcsszava volt. J. Harrisons szerint 'számüzés', 'kivetés' rontó formulájában is használták eredetileg. (Study of Greek Religion)
Ugyanilyen értelmet és lényeget változtató félrefordítással találkozunk egy másik levélben: „Avagy nem tudjátok-e, hogy akik megkeresztelkedtűnk Krisztus Jézusba, az ő halálába keresztelkedtünk meg?” [Rom.6: 3] Itt a ‘keresztelkedtünk' szó helyett a ‘beavatattunk' szó a pontos eredeti mondanivalót takaró kifejezés.
Rossz, félrefordítást találunk, Rom. 1:13. - „... hogy köztetek is nyerjek valami lelki gyümölcsöt, mint a többi pogányok közt is.” A szövegben lévő 'lelki gyümölcs' eredetileg 'Pneumatik karizmának' van írva, melynek megértésére szükséges a 'pneumatik' gnosztikus kifejezés megértésére. Pontosabban arra, hogy tisztában legyünk a hármas emberi létforma gnosztikus szemléletével, mely természetes velejárója lelki fejlődésünk állomásainak.„ … és hogy feltámadott a harmadik napon az írások szerint.” (I. Kor. 15:4) az első naptól a harmadikig vezető út az az ember belső útjának a kibontakozása. Az első nap a SZARKOI-testi más szóval a 'hylic'-anyagi időszak az ember életében, amikor még nincs belső ismerete, nem is tudja, hogy olyasmi létezhet mint a lélek szellemisége. A második nap, mikor már valaki tisztán érti, hogy az anyagi világ mellett a saját belső létezésében elérhető és hasznosítható 'energiák' nyugosznak, melyek helyes felhasználása áldásos lehet az egyénre. Ezt a szintet elérők voltak a PSZÜKHIKOI-lelki emberek, akiknek megadatott a lehetőség a két nap utáni ébredésre. Ezek az emberek a beavatás áldásos segítségével a harmadik nap, PNEUMATIKOI állapotában megvilágosodva üdvözülnek.A karizmata szóval már korábban foglalkoztam, mely megint egy misztikus kifejezésből a 'makarizmosból' származik, mely a misztériumok áldott állapotát fejezi ki.
Jézus megölésével gyanúsított szereplőket, Annás, Kajafás, Pilátus Pál nem említ, helyette misztikus mondanivalójához híven, úgy tudja, hogy Jézus elveszelytéséért az ‘arkhonok' a gonosz fejedelmek a felelősök. (I.Kor. 2: 6-8) Az arkhon szót széleskörben, mint kulcsszót használták a gnosztikusok, mely kifejezés elterjedtségét a Nag-Hammadi iratokban is látni lehet.
Pál apostol tanításának talán legfontosabb hatalommal bíró mozzanata a ‘feltámadás' jelentősége. A feltámadást nem mint egy fizikai halál után bekövetkező történést, hanem mintegy bármikor, bárhol átélhető lelki eszmélést hirdette, miképp a ‘megváltást' is – itt és most - megtörténhető eseménynek írja: ”Imé itt a kellemetes idő, ime itt az üdvösség napja.” [II.Kor. 6: 2] Hasonlóképpen más korai gnosztikus egyházatyákhoz Pál apostol Jézus passióját nem mint egy múltban megtörtént eseményt tanította, hanem mint egy állandó, örök életű misztikus valóságot. Megosztani, átélni Jézus Krisztus halálát és feltámadását, miáltal egyé lehet válni Jézussal, - mindenki számára lehetséges - tanította és hirdette a misztikus Pál, és az idevonatkozó versei, mint pl. [Rom. 6: 4-8,11] értelmezése komoly vitákat váltott ki a későbbi generációk keresztény atyái között. Misztikus mondanivalója világosan kicseng az olyan mondatokból, mint pl: „Krisztussal együtt megfeszítettem. Élek többé pedig nem én, hanem él bennem a Krisztus”. [Gal. 2: 20]
Pál világosan szakít a merev judaista hagyománnyal, mikor a zsidó testi feltámadás értelmetlenségét elutasítva így ír: „Azt pedig állítom atyámfiai, hogy a test és a vér nem örökölheti Isten országát, sem romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot.” ( I. Kor. 15:50.) Kitűnik, hogy fogalmazásával egyértelműen a misztikus Krisztusról tanít, mert ha megfigyeljük a litteralista keresztény hívők beszámolóit: a velük történt csodás megjelenések tanúságáról, akkor azok mindig úgy fogalmaznak: „ és akkor megjelent előttem Jézus Krisztus”, vagy „a Szűz Mária ott állt az ajtóban”, vagy „Jézus megjelent a templomban ...” stb. Pál az ilyen csodás jelenést is más szavakba öntve adja elő, hogy a beavatott előtt ne legyen kétséges annak misztikus mondanivalója: „Hogy kijelentse az ő Fiát énbennem.” (I. Gal. 1:16.) - Tehát nem előtte a szobában, templomban, hanem őbenne, az ő belső világában.
Pál, írásában említi János és Jakab nevű személyeket, - mely tényt - mint történelmi bizonyítékot tüntetnek fel a keresztény hit védelmezői az Újtestamentum hiteles alátámasztására. Igazából, Jánosról a nevén kivül nem mond semmit, míg Jakabot az ‘Úr testvérének' nevezte. A ‘testvér' kifejezés széles körben használatos utalás a korai keresztény irodalomban, és egyáltalán nem vonatkozik vér szerinti testvérségre. Példának okáért, hagy említsem meg a Nag Hammadi Kódexek között található ‘Jakab Apokalipszise' című mű egyik mondatrészét: „…mondták, hogy az Úrnak testvére csak lelki értelemben”. [J. Robinson, ‘The Nag Hammadi Library']
Kefás nevű személyt szintén említ Pál apostol, akiről mindenki azt hiszi, hogy az nem más mint Péter, Jézus legidősebb tanítványa, akit korábban Simonnak hívtak. Egyszer a Péter nevét is említi, de azt nem tudatja, hogy a két személy egy és ugyanaz lenne, holott az arám Kefásnak görögül Péter a megfelelője.
Ha az Újtestamentum Péteréről van szó, akkor érthetetlen, hogy miért áll Pál apostol Péterrel szemben, és miért nevezi őt ‘képmutatónak'. [Gal. 2: 13] A levélrészletben Pál még csak véletlenűl sem utal arra, hogy Péter a tanítványa, vagy közeli követője lett volna Jézusnak. Elméletben ide vonatkoztatható utalást egy másik levél versében olvashatunk: „És hogy megjelent Kefásnak; ezután a tizenkettőnek. Azután megjelent több mint ötszáznak…” „Ezután megjelent Jakabnak; azután mind az apostoloknak”. [I.Kor.15: 5-7] A levélrészlet versei zavaró logikátlan sorrendje önkéntelenül kérdéseket vált ki az olvasóból.
Ha ‘Kefás' itt Szent Péter, akinek Jézus először megjelent, akkor ő az egyik apostol, akinek a jelenés ‘azután' az ötszáz, és ‘azután', hogy Jakabnak megjelent történt. Tizenkét tanítványnak Jézus nem jelenhetett meg, mert Júdás akkor már halott volt, és az ‘új' tizenkettedik apostol, Mátyás még nem volt beválasztva. Az Evangéliumok az ‘ötszáz' előtt történő jelenést sehol sem említik. Amit kiolvasunk Pál apostol írásából Kefásra vonatkozóan; hogy Jeruzsálemben is volt egy korai keresztény gyülekezet, aminek vezetője Kefás, teológiai ellenfele Pálnak, és hogy az őskeresztény egyházak között bizonyos méretű széthúzás és megnemértés uralkodott.
A levelek írása idejében, (kb. i. u. 50-60) a ‘Jézus Misztériumát' követő, - főleg zsidókból szerveződött - szekták két egymástól eltávolodó irányzatot kezdtek kialakítani; az egyik, a zsidó vallásos hagyományokat ápoló, szabályokat pontosan betartó vonal, amely képtelen elszakadni a ‘Törvényektől'. Míg a másik, mint Pál apostol vallási megújhodásra ösztökélő irányvonala, ami azt hirdette, hogy Jézus misztériumának elnyerése semmissé nyilvánítja az öreg zsidó ‘Törvényeket'.
Pál apostol különleges erővel bíró tanítása mély hatást gyakorolt a korai keresztény gyülekezetekre; nevét, és írásait különös tiszteletben tartották. Levelei a második évszázad első felében rendkívül népszerűek, többször átmásolták, és valójában kétféleképpen értelmezték azokat. Így érthető tisztán az a tény, hogy Pált egyaránt misztikus tudással rendelkező bölcs mesternek tartották a gnosztikusok, és ‘szent apostolnak' az ortodox keresztény csoportosulások. Pál kétféleképpen ill. kétféle szinten tanított. Pagels könyvében olvassuk; „gnosztikus filozófus Theodotosz írja, hogy Pál apostol kétféleképpen tanított egyszerre” ... „Tudta, hogy mások másként ismerik az Urat”. Pál a két különböző értelmi szintet, vagy a kétfelé ágazó értelmezést külön-külön - az akkori misztikus felfogás szerint, - élesen megkülönböztette. „Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten lelkének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy lelkiképen itéltetnek meg. A lelki ember azonban mindent megitél, de ő senkitől sem itéltetik meg”. [I.Kor.2: 14-15] Az ‘érzéki' szó itt a görög ‘pszichikus' szó átfordítása magyarra helyes, attól függetlenül, hogy a szó mögött rejlő általános fogalom a lelki jelentésekkel kapcsolja össze, mert itt az ‘érzéki ember' kifejezés; ‘elmével felfogó', ‘elmével érzékelő' embert jelent. A ‘lelki' szó mögött levő eredeti görög szó, a ‘pneumatik', ami igaz, hogy ‘levegő', ‘lélegzetet' jelent, de gnosztikus értelmezésben a ‘pneumatik' egy magasabb tudásszinttel rendelkező állapotot képvisel. Bármilyen furcsa is, mind a két szó a lélekkel szorosan összekapcsolodó kifejezést takar, mégis az antik pogány misztikusok tisztában voltak a szavak mögött lévő különbségekkel, és tudták; a lelki ember [pneumatik] magasabb szinten áll a rejtett hatalom elnyeréséhez vezető úton, mint az ‘érzéki ember'.
Valentinosz által alapított keresztény gyülekezet úgy tanította: „A legtöbb keresztény hívő hibát követ el akkor, mikor szó szerint értelmezi az Evangéliumokat”. Ezt a felfogást hirdették Pál apostol tanításával kapcsolatban is; leveleit a ‘lelki ember' szintjén értelmezték, mert mint vallották „csak is így kapjuk meg az igazságot a külső képmáz helyett.” Valentinosz követői szisztematikusan átkódolták Pál apostol leveleit, hogy elrejtett lényegét világossá tegyék, és így belső titkos üzenete példatanítás lehessen a ‘misztikus Jézus' tan megértésehez.Az átkódolásnak köszönhetően a mai bibliakutatók már kerekebb képet képesek felvázolni ahhoz, hogy jobban megértsük Pál apostol üzenetét. A Valentinosz szekta értelmezése szerint pl. a Rómaiakhoz írott levélben a ‘zsidó' szó valójában egy másik rejtett értelmet takar, és az ‘elmével felfogó' annak pontos jelentése. A ‘nem zsidó' [gentile] kifejezést pedig a ‘lélekkel megértő' [pneumatik] ‘misztériumokban beavatott' keresztényként értelmezték. Más egyéb elnevezéseknek, szavaknak szintén meg van a ‘valentin' értelmezése mint pl.;'görögök', ‘megnemmetélkedettek', ‘titokban zsidók', ‘igaz Izrael', mely szavak ma már teljesen elvesztették azt a különleges tulajdonságukat, hogy bármiféle rejtett értelemmel bírjanak a mai hívő számára.
A keresztény hit védelmezői mindig is elutasították a Valentin és más hasonló gnosztikus magyarazátokat, felesleges belemagyarázásnak, zavart keltő mellébeszélésnek bélyegezve azokat. Pedig a levelek valós léte rögtön ellentmond a keresztény hagyományok történelmi folyamatosságának: amit racionálisan képtelenség felfogni az időrendi és történeti szereplők hiányosságai miatt. Mit is értek ez alatt? Pál, a Korinthosziakhoz az első levelét kb. i.u. 50- ben írta az ottani gyülekezetnek címezve. A keresztény hagyományok szerint Jézust 33 éves korában - az ‘új' időszámításunk szerinti 33-ik évben - feszítették keresztre. Jézus tanítványai, az apostolok Jézus mennybemenetele után az evangélium terjesztéséhez fogtak, amelyet elöször Palesztinában, majd annak határain túl is hirdettek. E felfogással ellentmond az a tény hogy Jézus tanítványai egyszerű halász, kézműves, iparos emberek voltak, s mint ilyenek nem valószinű, hogy tudtak írni-olvasni. Mint átlagon felüli kiválasztott emberek az isteni hatalom beleavatkozásával, annak segítségével, - lehet – hogy megtanultak írni-olvasni [görögül is] és így terjeszteni tudták Jézus tanításait, és – lehet - az egyik közülük eljutott Korinthoszba. Az is lehet, hogy ott gyülekezetet alapított, amit Pál később meglátogatott és akikhez két levelet is írt.
Ha ez tényleg így volt, akkor miért nem említi Pál a leveleiben az alapítót, aki ugye Jézus egyik eredeti tanítványának kellett hogy legyen? Sőt, ha figyelemben vesszük, hogy még csak 17-18 év telt el Jézus keresztrefeszítése óta, úgy Pálnak kellett volna találkoznia a gyülekezet megalapítójával, amikor Korinthoszba látogatott. Ilyen személlyel azonban nem találkozott, leveleiben nevét nem említi, ami hihetetlenűl értelmetlen, mert több, más nevet is említett, akiknek valamilyen köze volt a gyülekezethez.[Kloé, Krispus, Gajus.]
Ha valaki isteni rendeltetés által Jézus boldogító, tiszta szereteten alapuló tanait bevezeti, azokra keresztény gyülekezetet alapít, akkor mindezt a fennséges munkát, hogyan lehet néhány év eltelte után az isteni akarattal ellentétben szellemileg, erkölcsileg lezülleszteni, lejáratni? Mert bizony Pál így írja: „Általában hallatszik köztetek paráznaság, még olyan paráznaság is, amilyen még a pogányok között sem említtetik, hogy valaki atyjának feleségét elvegye” [I. Kor. 5: 1] Ez bizony úgy hangzik, mint a leggorombább vérfertőzés. Később megint csak figyelmeztet: „…paráznákkal ne társalkodjatok” „…ha valaki atyafi létére parázna, vagy csaló, vagy bálványimádó, vagy szidalmazó, vagy részeges, vagy ragadozó. Az ilyennel még együtt sem egyetek.”
Többször figyelmeztet a bálványimádás elkerülésére, és a bálványáldozati hús fogyasztását ismételten tiltja. Egy igazi keresztény gyülekezetben miért van erre szükség? Érthetetlen az is, hogy Pál apostol utasításokat diktált az ‘úrvacsora méltóképpen való élésére'. Hát az eredeti tanítvány, - aki a korinthoszi gyülekezetet megalapítója - nem tanította meg őket erre a fontos, sarkalatos, a kereszténység számára ‘sarokkőnek' számító szertartás mibenlétére?
De nem csak a Korinthoszi levelek nem világítanak arra, hogy ki volt az ottani keresztény hitközösség alapítója, a többi korai keresztény gyülekezet [Róma, Thesszalonika, Filippi, Galáta] alapítóiról sem közöl semmit, azok neveit, vagy azoknak Jézussal való közeli apostoli ismeretségét nem ismerte. Megint csak furcsa, hogy saját apostol társai tevékenységét nem hangsúlyozza ki, térítő munkájukat elhallgatja, mintha azoknak semi közük sem lett volna az első keresztény gyülekezetek létrehozásában. Időben csak tizenvalhány év az eltolódás, ezért ignoráns hozzáállása érthetetlen.
Csupán érdekességként megemlítem, hogy A. Q. Morton és J. McLeman bibliakutatók Pál apostol két levelét, - Római, I.Thesszalonikai – melyeket valódi Pál által írt leveleknek ismer el a tudományos világ, annak jellegzetességeit, szóhasználatát, mondatszerkesztését, kompjuterbe programozták, mint alapmodellt. Utána a többi Bibliában található Pál levelet is beprogramozták összehasonlítás céljából. Tudnunk kell, hogy nem az angol vagy a latin fordításokat használták, hanem az eredeti görögöt. Az eredmény meglepő volt, miszerint hat különböző szerzőtől származik a Pál apostolnak tulajdonított 13 levél. Egy csoportot alkot a fentebb említett két eredeti levél a Korinthosz I. és II. levelekkel, - míg a kompjuter eredménye alapján – az összes többi levelet más, és más szerzők írták.[G. A. Wells]
Pál apostol legkorábbi papiruszra írt kéziratának szövege, az i. u. 200 körülire becsült kódexlap, mely a Chester Beatty gyűjtemény, 'Papyrus Codex'-nek elnevezett kollekcióban őrződött meg. A papiruszlap valamikor egy könyv (kódex) része lehetett, az első része, mely a rómaiakhoz írt levél 11 fejezettöredék, míg a másik szöveg Kolosszián 1. fejezetének szövegét tartalmazza. A szöveg csupa nagy betűvel, folyamatos, kihagyás-nélküli stílusban íródott, nehezen olvasható írás.
Pál levelei a Bibliában a négy testamentum, és az Apostolok Cselekedetei után vannak behelyezve, olyan látszatot keltve ezáltal, mintha az időrendi sorrendben azok után lettek volna megírva. Holott pont az ellenkezője az igaz! Mint ahogy azt fentebb említettem, a levelek keletkezési ideje, kb. i. u. 50-60. évek, -ami legalább hetven évvel korábbi mint Márk Evangéliuma.
A tudós szakemberek ma már egységesen elfogadják, hogy Márk Evangéliuma az első, amit nem sokkal később követett Máté és Lukács munkája, és János Evangéliuma jóval későbbi. Ebből a tényből fölvetődhet az a kérdés, hogy amikor Pál apostol az ‘evangéliumokat' emlegeti, akkor milyen ‘evangéliumokról' beszélt, mert a Bibliában található négy Evangélium az ő korában még nem létezett. Tovább folytatva e gondolatmenetet, biztosak lehetünk abban, hogy Pál leveleiben szereplő nevek; Péter, Jakab, János innen kerültek át a bibliai Evangéliumokba, és nem fordítva. Természetesen léteztek proto [elő] evangéliumok, és más egyéb ‘Jézus Misztérium' hitrendszeréhez szorosan kötődő ‘szent' vallásos iratok, melyek nem feltétlenül vannak összhangban az Újtestamentum hittanával, hitrendszerével, és amiket Szövetség-közi [Inter-testamental] iratok néven ismer a tudományos világ.
(1) Alexandriai Kelemenről bővebben lásd: http://egyhazatyak.blog.hu/2010/08/30/alexandriai_kelemen_